A hivatal már márciusban haza költözött, nem jó szántából, tudja mindenki. A haza persze minden irodai dolgozó otthonát jelenti. Az én esetemben a költözés iratokon kívül egy profi görgős irodai szék haza hozatalát jelenti, amit az egyik bank bútorainak szanálásakor csíptem meg, és még így sem volt olcsó.
Itthon odatoltam a nappaliban, ahol elképzeltem az én kis dolgozó sarkomat, de azonnal látszott, hogy nem illik oda. Dehát ebben tudok ülni órákig a nélkül, hogy fájna a derekam, hátam, vállam. Akkor most?
Végül vettem a Decathlonban egy fitness labdát ülő alkalmatosságnak, hozzá az Ikeában egy 100×36 centis Vittsjö laptop asztalt rajta egy Kvart lámpával, és kész volt az irodám. Ami meglepett, hogy ilyen kis helyen ilyen hamar megszoktam az új helyzetet, pedig, nem szégyellem, egy ideig nagyon sajnáltam magam.
Februárban el sem tudtam volna képzelni, hogy nem naponta járok be az irodába, nem találkozom reggelente a kollégákkal, délben nem együtt ebédelünk, pletykálunk, hülyéskedünk az ebédlőben, havonta egyszer nem marad bent a keménymag főzni, zsugázni, piálni. Ez most nincs, és még jó ideig nem is lesz.
A költözésben soha nem a hurcolkodás, a költség, a kényelmetlenség a legrosszabb. A stressz nem fizikai, hanem lelki. Valami véget ér, és valami új kezdődik. Tapasztalatból beszélek, nagyon sokat költöztem már.
Mielőtt disszidáltam Amerikába (a fiatalabbak kedvéért: disszidál – más [nyugati] országba települ, ott menedékjogot kér, és letelepszik), tisztán emlékszem, hogy nézegettem a cuccaimat, mit hagyjak hátra szüleimnél, és mit dobjak ki. Érdemes megőriznem az általános iskolai bizonyítványomat? Középiskolai ellenőrzőkönyvemet, leveleket, krakkói, prágai, drezdai szuveníreket, egy konzervdobozban “Berlini Levegőt”? Mindenféle kacatot, tárgyakat, melyeknek értéket emlékek, érzelmek adtak, másnak egy fillért sem értek.
Aztán ugyanez Magyarországra visszatéréskor. Levelek, számlák, fotók, újságkivágások, igazolványok. De nem kell ahhoz Amerikába menni, hogy tudd, minden költözés egy búcsú, melankólia lengi be akkor is, ha az életed új fejezete boldogságot, kalandot, gyarapodást ígér.
Az én irodámban még jó ideig csak én fogok dolgozni, és csak elképzelem, milyen is volt és milyen is lesz, amikor délben megint egymás ebédjét fürkésszük, ki mit rendelt, ki mit hozott otthonról; és arról nyomjuk a rizsát, ki mit tervez a hétvégére, ki hova megy nyaralni…
Hallottad? Péntektől Budapesten az éttermekben, kávézókban, büfékben már bent is lehet fogyasztani!
Akkor már az sem lehet olyan messze, hogy megint a profi irodai székemet használjam, nem a nappalimban, hanem az irodánkban.
Barátsággal,
Gábor
Ha szívesen olvasod a napi üzeneteimet, küldd el barátaidnak, ismerőseidnek, hátha nekik is segít a bezártságban. Szólj nekik, hogy ha szeretnének, ők is feliratkozhatnak ide kattintva.
