Délutáni sétáimon nem egyszer érzem azt, hogy egy disztópiás horror vagy scifi mozi szereplője vagyok. Róvom a kihalt utcákat, életnek csak itt-ott látom, hallom a jeleit. Csend van. Valahol kinyitnak egy ablakot, utcasarkon magányos férfi cigizik, fiatal nő babakocsit tol sietve, szeme aggódva gyermeke tekintetét fürkészi, kerékpáros némán suhan tova, fején bukósisak, arcát napszemüveg és maszk takarja. Valahonnan menekül, vagy talán egy másik, párhuzamos valóságba tart, ahol mozgás van, nevetés, zaj, élet.
Barcelona ikonikus luxusszállodája, a W, helyi becenevén a „Vitorla”, már több mint két hónapja üresen áll. Egyetlen lakója van, egy mérnök, akinek az a feladata, hogy hetente egyszer a 27 emeletes szálloda 1400 csapját öt percre megnyissa, higiéniai okból, hogy ne terjedjenek el a baktériumok, amik a légiós betegséget okozzák.
A Ragyogás című Stanley Kubrick film szól arról, hogy egy író és családja beköltözik Colorádóban egy szállodába, hogy a téli hónapokban, amikor a szálloda nem fogad vendégeket, legyen ott élő ember. Van minden, ami kell az élethez: étel, ital, luxus környezet, feleség és gyerek, de az író, akit Jack Nicholson alakít, fokozatosan mégis begolyózik.
Sok évvel ezelőtt nekem is volt egy kísérteties élményem. New Yorkban éltem, és egy nyári délután barátom, G. kérdezte, nincs-e kedvem a várostól egy órányira megnézni egy nagyon fura helyet. Egy filmforgatás révén bukkant rá egy teljesen elhagyatott szállodára. Ilyet még nem láttál, fogadok, mondta titokzatos mosollyal.
Ilyet még tényleg nem láttam, azóta sem. Egykor népszerű nyaralóhely jobb napokat látott szállodája, ahol szinte mindent ott hagytak érintetlenül. Mintha kémiai fegyver- vagy atombomba támadás végzett volna az ott lakókkal.
Lakatlan terekben bolyongtunk: a szobákban sok helyütt még ott volt az ágy, az éjjeliszekrény, a fiókban biblia, a fürdőszobában a szappan. A recepción vendégkönyv, rajta toll, az utolsó bejegyzés a hatvanas évek elejétől, mindent finom por lepett be. És az ebédlő meg a konyha! Tányérok, tálak, bögrék, poharak, kések, evőeszközök, serpenyők, lábasok százával. Mintha egy horror filmben jártunk volna. Azt viszel el innen, amit akarsz, nem jár ide senki, mondta barátom. Végigfutott a hátamon a hideg. Szuvenírt egy halott világból?
Ez az élmény kísért a néptelen éttermek, bezárt boltok, néma irodák láttán, Budapesten, 2020. májusában.
Tegnap jött végre a jó hír, a városban lehet megint sétálni, teraszokon sörözni, parkban napozni.
Óvatosan, okosan, de megint lehet.
Barátsággal,
Gábor
Ha szívesen olvasod a napi üzeneteimet, küldd el barátaidnak, ismerőseidnek, hátha nekik is segít a bezártságban. Szólj nekik, hogy ha szeretnének, ők is feliratkozhatnak ide kattintva.
