Máig élénken élnek bennem az emlékek arról, hogy a hódmezővásárhelyi lövészezredben sorkatonaként eltöltött 11 hónap alatt milyen képzeteink voltak arról, milyen lesz az életünk, mikor „szabadok” leszünk.
Én a 11 hónap alatt egyszer mehettem haza Budapestre, mert nem voltam éppen minta katona. F. őrmester előszeretettel üvöltötte le a fejemet, mondván, ilyen nagy balféket (nem ezt a szót használta) még életében nem látott, pedig volt már dolga jónéhány töketlennel (nem ezt a szót használta).
Katonatársaimmal sokat beszélgettünk az összezártságban kedvenc ételeinkről, múltbéli nagy lakomákról és jövőbeli féktelen evés-ivásról. Na és szexről. A legmulyább katonából is kibújt a Casanova, a majd’ egyéves bezártság után ő kivel és hogyan és mennyit és mit fog csinálni. Bezártnak éreztük magunkat, megfosztva sok mindentől, amit a „civil” életben, „odakint” teljesen természetesnek gondoltunk.
Elképzelni és elmesélni is nehéz, milyen nélkülözésen ment keresztül az, aki átélte a háborút katonaként vagy munkaszolgálatosként vagy hadifogolyként vagy deportáltként, és később az ötvenes éveket börtönben vagy kitelepítettként. Akik ezt elmesélhetnék, legtöbben már nincsenek is velünk, vagy idősek. Ők sok mindent láttak, ami nem hasonlítható össze azokkal a dolgokkal, amiket most nekünk kell nélkülöznünk.
Kicsit olyan ez a mostani állapot, mint mikor valaki egy súlyos betegségen esik át és felgyógyul. Neki más az időszámítása, az ő élete három szakaszból áll, előtte, alatta és utána. Mi mind az utánra várunk.
Talán utána kevésbé dobálózunk olyan kifejezésekkel, hogy „mindjárt éhen halok,” „ebbe beledöglök,” „felvágom az ereimet,” „mindjárt kiugrok az ablakon!”
Akik elvesztették vagy elvesztik a járvány következtében az állásukat, a vállalkozásukat, azoknak ma több segítségük van az államtól, a családtól, mint száz vagy akár ötven évvel ezelőtt lett volna. Akik pedig otthonról, home office-ból tudnak dolgozni, azoknak az internet, a házhozszállítás, esténként az HBO és társai sokat segítenek.
És mégis, a bőrünkön érezzük a hiányt, mások hiányát. A szülők, nagyszülők hiányát, akiket most nem tudunk megölelni, a barátokét, akikkel csak virtuálisan tudunk együtt lenni. Hiányzik az iroda, a kollégák, akik közül nem egyet mondhatok barátomnak.
Hiányzik a céltalan sétálgatás maszk nélkül, hiányzik, hogy egy kávéházban belehallgassak a szomszéd asztal beszélgetésébe, hiányzik, hogy csak úgy bemenjek egy üzletbe, hogy megcsodáljam a legújabb iPhone-t, ha nem is tudom megvenni. Hiányzik, hogy nézegessem a villamosmegállóban a Combinóra várókat, a parkban a kutyasétáltatókat, a padon a szerelmeseket. Ők mind-mind hiányoznak. Ezt majd mind bepótolom. Utána.
Te mit gondolsz, írd meg: egyuttkonnyebb@
Barátsággal,
Gábor
U.i.: Én mazsolás túróval szeretem, a lányom ki nem állhatja a mazsolát, de a túrót ő is szereti. Igazából ő és a fivére a nutellásért rajonganak, de Nagyi házi baracklekvárja is aranyérmes. Feleségem nem válogatós, és töltetlenül is szereti csipegetni a tésztáját. A palacsintáról van szó, természetesen, és palacsinta rajongóknak jól jöhet ez az igen méltányos áron kapható elektromos palacsintasütő.
