Mindenek előtt nagyon örülök, örülünk a szinte kizárólag pozitív üzeneteknek, amiket az első karanténblogra kaptunk.
Nem bírom megállni, hogy ne idézzek az egyik üzenetből, mert örült a szívem, mikor olvastam. Marcsi írja:
Igen, jól vagyunk és minden nappal közelebb vagyunk a végéhez ennek a rémálomnak. Hihetetlen de mi a családommal sokkal jobban meg vagyunk mint azt gondoltuk volna egy ilyen helyzetben. Sokat vagyunk együtt de hagyunk időt egymástól külön is ki ki a saját érdeklődésének… Veszekedéssel ordítozással nem lesz jobb csakis türelemmel szeretettel és sok sok odafigyeléssel.
Bár ez a napi üzenet nem fog átalakulni postássá, mégis fontosnak tartom, hogy megemlítsem egyik vásárlónk most indult weboldalát, ahol lehet jelentkezni, ha tudsz az időddel, autóddal, adományokkal segíteni: helpincorona.com
Köszönjük, és csak így tovább, tartsuk a kapcsolatot.
Olvasom a híreket, és szűröm az információt. Szűröm, hogy ne idegesítsem magam, a nap ne dühöngéssel, de legfőképp ne szorongással kezdődjön.
Azt nem állítom, hogy nincs hátul a kisagyamban mindig egy kis félsz attól, hogy mi jön, mi jöhet még, de amennyire csak lehet, megpróbálok kibékülni azzal, ami most van.
Mostanában gyakran eszembe jut az amerikai elnök, Franklin Delano Roosevelt híres mondata. 1932-ben választották elnökké, amikor a gazdasági világválság következtében az Egyesült Államok és az egész világ gazdasága romokban, családok milliói reménytelen helyzetben voltak. Roosevelt 1933. március 4-én elnöki beiktatásakor elmondott híres beszédében többek közt ez hangzott el: „…szilárd meggyőződésem, hogy az egyetlen, amitől félnünk kell, az a félelem maga.” És úgy folytatja, hogy a rémület megbénítja azt a törekvésünket, hogy a hátrányos helyzeten túllépjünk.
Nahát pont ez a rémület, amivel pár napig én is küszködtem, és amivel szembenézve arra jutottam, ha mindent megteszek, amit megtehetek, akkor kár azon szoronganom, hogy „mi lenne, ha,” vagy „mi lesz, ha.” Most van, ami van, vigyázok magamra, vigyázok a családomra, vigyázok mindenkire, akire csak tudok. Ez nem fatalizmus, hanem józan szembenézés, óvatos optimizmus.
Egy biztos, ma sokkal többet tudunk, mint az emberek a 14. században vagy 1918-ban, hasonló járványok idején. Főleg azt tudjuk, hogy én, te, mi, személyesen és egyenként mit tehetünk. Az időjárást nem tudod befolyásolni, de ezt a járványt igen. És ez nem kis dolog.
Barátsággal,
Gábor
U.i.: Lehet, hogy nem túl férfias, de bevallom, édesszájú vagyok, így erről a 10 szeletes tortarendelésről nincs is kérdésem. A megjelölt ízek közül nekem legjobban a sóskaramellás sajttorta jön be, de a többit sem tolnám el magamtól.
