Mi lesz velem, ha kamasz lesz…? – sóhajtunk fel sokszor akár már óvodás gyerekeink viselkedése kapcsán is. Bizony, bármelyik életkorban az őrületbe tudnak kergetni a gyerekeink, akármennyire is szeretjük őket. A fenti kérdés az én fejemben is sokszor megfordult a dackorszaktól kezdve, és azt a sokszor puffogtatott bölcsességet is a magaménak éreztem, hogy a gyerekek azért annyira cukik pici korukban, hogy megszeressük őket annyira, hogy el tudjuk viselni, amikor már nagyobbak.
Nálunk egyelőre csak a legidősebb kamasz, úgyhogy lesz még egy nagy lélegzetvétel akkor, amikor a két öccse nagyjából egyszerre ér el ebbe a korba.
A bátyjukkal való együttélés tapasztalatai alapján azonban arra biztatok mindenkit, akinek kisebb a gyereke és előre retteg a tizenéves kortól: nem kell!
Jó lesz az, lehet élvezni, én például nagy örömet találok a tizenhét éves fiamban. Épp a napokban beszélgettünk vele arról, hogy hogyan sikerült ilyen jó kapcsolatban maradnunk azon a nyilvánvaló okon kívül természetesen, hogy ő egy szuper gyerek.
Tudomásul kell venni azokat a fizikai változásokat, amivel a kamaszkor jár. Vekerdy Tamás szerint a tinédzserre ki kellene akasztani egy táblát, hogy „átalakítás miatt zárva”. Ha ennél az épületes hasonlatnál maradunk, azt mondanám, hogy még mindig festhetünk néhány színt a homlokzatra, de a nagy átalakítás odabent zajlik, hozzánk már csak a kopácsolás hangja juthat el, és ha néha beengednek körülnézni, elcsodálkozhatunk majd, hogy mennyire szépen alakul.
A fizikai változásoknál például arra gondolok, hogy a kamasz lusta lesz. Rengeteget kell aludnia, amit persze nem a családnak megfelelő idősávban fog megtenni, inkább sokáig ébren marad éjszaka, aztán délben kel fel. Ez élettani lustaság, nem tehet róla, a szervezete a gyors ütemű növekedéssel és a hormonháztartás teljes átrendezésével van elfoglalva, és ez bizony fárasztó. Én, ha csak mód van rá, hagyom, feltéve, hogy a nap többi részében elérhető és részt vesz a család életében – bár ebben is biztosítok neki szabadságot, és nem cipelem kisgyerekes programokra.
Nagyon fontos még a bizalom. Ha kisgyerekként, kisiskolásként elvártad, hogy elmondja, ami az iskolában történt, és kiépítetted azt a légkört, amiben be is mert számolni még a rossz dolgokról is, hiszen benned megbízhat, akkor most engedd el egy kicsit a gyeplőt, és add meg neki te is a bizalmat.
Ennyi idős korára már tudja az alapvető szabályokat, kereteket, most kell belaknia azokat. Ne hozd kínos helyzetbe, ne nyomozz utána, ne faggasd, viszont érj rá és legyen teljes a figyelmed, amikor elmesél valamit.
Érdeklődj a barátairól. Ha emlegeti őket, légy nyitott, kérdezz róluk, de persze óvatosan, vékony a mezsgye az érdeklődés és a vallatás között. Ha az egyszerűbb, meg is hívhatod őket hozzátok, de ne sértődj meg, ha a kamasz elutasít, és szívesebben találkozik velük máshol.
Ne piszkáld a szerelemmel. Az „én a te korodban már fél éve jártam valakivel” típusú mondatok csak ellenállást váltanak ki. Erre is igaz: légy nyitott, amikor mesél, hallgasd érdeklődéssel, és ne adj tanácsot, legfeljebb véleményt, ami segíthet neki kialakítani a saját döntéseit. Fiús anyaként helyzeti előnyünk van, segíthetünk neki megvilágítani, hogy érezhet, mit gondolhat, mire vágyhat egy lány az adott helyzetben.
Sokszor nehéz, hogy nem lehetünk már annyira mélyen benne a gyerekünk életében, mint néhány évvel ezelőtt. Még mindig szeretnénk mindent tudni a napjairól, még mindig szeretnénk megölelni, sőt megpuszilni, még ha egy nálunk magasabb, kész férfit már egészen más érzés is átölelni. El kell fogadni, hogy ezek az érintések most már különleges, ünnepi pillanatok, kifejezetten fontos, hogy a kamasz érezze a testhatárait és mi tiszteletben tartsuk azokat.
Hiszen mi volt a célunk, amikor alig néhány éve a kisbabánkat ringattuk? Egészséges, kiegyensúlyozott, önálló felnőttet nevelni. Most már nagyon közel van az az időszak, amikor elmondhatjuk, hogy ez remélhetőleg sikerült, és elengedhetjük a kezét. Törhetetlen bizalommal az iránt, hogy ha bármelyikünknek szüksége van rá, újra megfoghatjuk.
