Szokott főni a fejed, hogy miből vegyél cipőt, ha gyerek kinőtte? Ismered a dilemmát, hogy ételt vegyél vagy rezsit fizess? Küldött már padóra egy átlagos influenzával járó gyógyszerkiadás költsége? Ha a fentiekre mind nemmel válaszoltál, akkor valószínűleg fogalmad sincs róla, mit jelent a valódi szegénység.
Átlagos kedd este, kint kopogó fagy, kb 60-an gyülekezünk a Jurányiban, hogy részt vegyünk a Szociopoly nevű interaktív színházi társasjátékon. Ahogy körülnézek, meglehetősen vegyes társaságot látok, 18-20 évesektől a hatvanas korosztályig mindenféle embert látok, férfiakat, nőket egyaránt. Ami közös bennünk, hogy jól öltözöttek és nagyjából budapesti értelmiségiek lehetünk mind, nagy átlatgban biztosan.
Mi vagyunk azok, akiknek a legnehezebb napjainkon is van kit fölhívni egy kis lelki támogatásért, tudjuk, kihez fordulhatunk, ha igazságtalanság ér, van tőkénk legalább évi egy nyaraláshoz és minden eszközünk megvan az önérvényesítéshez anyagi, mentális, szociális és edukatív szempontból is.
És mi vagyunk azok is, akik úgy döntöttünk, néhány órára kilépünk a kényelmes életünkből és szembesítjük magunkat a magyar valóságnak egy nem elhanyagolható mértékű részével, a mélyszegénységben élők mindennapjaival.
A terembe lépve nagyméretű játéktábla fogad minket, minden sarkánál kb 15 szék, ahová ülsz, az lesz a csapatod. Mind a négy csapat egy-egy falubeli családot képvisel a játék során, minden családnak ugyanazok a lehetőségei az induláskor. Ahogy a tájékoztató lapkat megkapjuk, szembesülünk vele, melyek a kötelező kiadások és melyek a bevételi lehetőségek a család számára. Közmunka néha van, de legtöbbször nincs, segély havi egyszer érkezik, a helyi vállalkozó vagy ad munkát vagy nem, vagy bejelent, vagy nem. Ha megszorulunk, valamennyit hitelez nekünk a boltos, ha a helyzet még rosszabbra fordul, ott van a falu uzsorása.
Rövid szabályismertetést követően el is kezdjük a játékot, a cél: túlélni egy hónapot úgy, hogy lehetőleg nullára jöjjünk ki anyagilag. A hónap minden egyes napjához tartozik egy-egy jelenet, amelyet színészek játszanak el, s amelyekből információkhoz jutunk, dilemmákkal szembesülünk a család mindennapjait illetően. A jelenetek végén pedig egy-egy család döntési helyzetbe kerül: mire költsön, elfogadja-e a feketemunkát, befizesse-e a csekkeket és egyéb, életből vett történésekre reagáljon. Ahogy telik a hónap és fogy a pénz, egyre kilátástalanabbnak tűnik jó döntést hozni, a mi csapatunk a vége felé már attól sem retten vissza, hogy illegálisan jusson bevételhez, minden mindegy alapon. Izgalmas és megrázó is, ahogy tanult, gondolkodni képes, becsületes emberekként lassan mi magunk is belecsúszunk olyan döntésekbe, amelyekből nincs kiút, és nagyon hamar előáll az a helyzet, ahol a rossz és a még rosszabb közül kell választani.
Az előadás a Mentőcsónak Egység és a Gyerekesély Egyesület koprodukciójában jött létre érzékenyítő és edukációs céllal, és azt hiszem, a lehető legjobban nyúltak a témához. Itt senki nem akarja megmondani a tutit, nincs kész megoldás vagy didaktikus mondatok, és jó érzékkel kerülik el a hatásvadász eszközöket, az olcsó érzelem- vagy bűntudatkeltést is.
A játék megálmodói nem akarnak mást, mint élményszerű tapasztalatot adni a mélyszegénységben élők mindennapjairól, a messze nemcsak anyagi természetű nincstelenségről és kilátástalanságról. Világos, hogy mi, egyes emberek nem fogjuk tudni megoldani ezt a rendkívül összetett problémát, de annyit tehetünk, hogy kevesebb megítéléssel és több empátiával viseltetünk azok iránt, akik már a születésükkel beírták magukat társadalmunk legalsó kasztjába. Hogy ezen kívül tehetünk-e bármi mást, vagy, hogy mit kezdünk ezzel a nem mindennapi tapasztalattal, azt a messzemenőkig ránk bízzák az alkotók.
