Amikor meghallottam, milyen új ötlettel állt elő a Bónusz Brigád csapata, rögtön fölcsillant a szemem. Az ingyenes autómegosztást népszerűsítő programról – #elviszlek – régi stoppolós emlékek jutottak ugyanis eszembe, s elmerültem az édes nosztalgiában…
Szabadság, utazás, új ismeretségek, jóízű beszélgetések egy hosszabb-rövidebb út alatt – ismerős valahonnan? Igen, az én emlékezetemben így maradtak meg a stoppolós élmények. A legtöbb ember, aki fölvesz egy stoppost, bizony jófejségből teszi, s talán eszébe sem jut, ő is mennyit gazdagodhat egy-egy ilyen találkozás alkalmával.
Egyszer egy erdőben töltött, jó hangulatú tábortüzezést követően hajnalban indultam a város felé, azaz, indultam volna, mert a kinézett busz bizony úgy döntött, kihagyja az aznapi műszakot. Így aztán stoppolásra adtam a fejem úgy hajnali 6 tájban egy meglehetősen kihalt útszakaszon. Egy kisteherautó állt meg végül, és miközben jót beszélgettünk a város felé suhanva, egy ponton a sofőr azért megkérdezte, hogy vajon tüzet is raktunk-e az erdőben. Ekkor vettem csak észre a masszív füstszagot, ami a ruhámból áradt…
Egy másik alkalommal Budapestről próbáltam kijutni az egyik agglomerációs településre, s mivel a buszok már nem jártak, ismét a stoppolás tűnt nyerő ötletnek. Nem jutott eszembe, hogy lányként, éjfél tájban azért lehet, hogy ez nem a legmegfelelelőbb közlekedési eszköz, a buliban ugyanis, ahová tartottam, ott volt egy srác is, akivel muszáj volt találkoznom… A kései órára csak akkor reflektáltam, amikor egy fiatal nő megállt mellettem az autójával és azt mondta: “Az elágazástól fordultam vissza érted, hogy anyád helyett is anyád legyek, elviszlek, ahova mész, csak ne stoppolj már éjfélkor!”
Volt olyan is, hogy egy barátnőmmel kistoppoltunk Németországba. Itt aztán volt minden: a török kamionosok agitáltak, hogy menjünk velük Olaszországba, a Bécsbe tartó magyar srác puszta jófejségből elvitt minket még jó 50 kilométert, az út második felét (kb 500 km-t) pedig egy Suzukiba préselődve töltöttük két sráccal, akik ugyanazt a 90 perces kazettát(!) hallgatták egész úton. Kár, hogy a zenei ízlésünk kevés egyezést mutatott…
Az egyetemista évek elmúltával aztán magam is gyakran vettem és veszek fel stopposokat, és a segíségnyújtás örömén túl mindig kapok még valamit. Pár jó történetet, kedves szót, felajánlott viszontsegítséget, bizalmat. Így különösen megörültem az #Elviszlek-kampánynak, ami a Bónusz Brigád legújabb kezdeményezése. Ha a megállóban ácsorogva megáll előtted a piros autó fehér #Elviszlek felirattal, ne habozz beszállni, ha pedig te magad ülsz autóban, és úgyis van ott még 2-3 ülőhely, miért ne vennél föl néhány embert a buszmegállóban? Legalább beszélgethetsz valakivel az úton, bepillantást nyerhetsz mások mindennapjaiba, s nem utolsó sorban egy újabb lépést tettél a fenntarthatóbb közlekedés irányába.
Ha szívesen csatéakoznál a kampányhoz, ezen a honlapon regisztrálhatsz. Cserébe ingyenes matricát küldünk neked, amit könnyűszerrel le- és föltehetsz a szélvédődre.
Érdekel, hogy néz ki az autómegosztés a gyakorlatban? Nézed meg videónkat!
